A borkészítéssel egyidős a kihívás: megtalálni az erjesztéshez, érleléshez szükséges legmegfelelőbb edényt, valamint azt, hogy egyik helyről a másikra miben szállítsák a bort. 

Az edénynek a következő szempontoknak kellett a kezdetektől megfelelnie: 

• minél nagyobb biztonsággal el kellett zárnia a bort az oxigéntől; 
• elég tartósnak, biztonságosnak kellett lennie úgy, hogy közben szállítható is legyen; 
• a legtöbb esetben nyithatónak és zárhatónak kellett lennie. 

Több mint 7000 évvel ezelőtt Grúziában a kvevri nevű agyagedényekben erjesztettek és érleltek bort, amit sokszor méhviasszal is kezeltek. A méretük miatt kevéssé valószínű, hogy szállítottak volna bennük bort, sőt a hűtés érdekében a földbe ásták az edényeket. 

Az ókori görög és római civilizációk standard szállítóedénye viszont már az agyagból készült amfora volt, ebben szállították és tárolták a bort és az olívaolajat is. A Rómában található Testaccio hegy kb. 53 millió törött amforából „épült fel”. 

A keltákat tartják a fahordók feltalálóinak, ami gyorsan leváltotta a világ legtöbb borvidékén amforákat, a 3. századra gyakorlatilag teljesen eltűntek az agyagedények, a kisebb súly és a strapabíróság fontosabb szempontok voltak akkoriban.