A Légli kőagyag Amfora 

Harmincöt éve kezdtem kerámiával foglalkozni. Annak ellenére, hogy a családom élete a szőlő körül forgott már akkor is, én tudtam, hogy fazekas leszek. A gimnázium alatt régi edényeket gyűjtöttem, tanultam, és jártam az országot, hogy megismerjem a különböző módszereket. Nem a díszítés érdekelt, hanem az, hogy a kézzel készült kerámiák visszakerüljenek a használati funkcióba, lehessen velük sütni, főzni, tálalni rajtuk, és persze tárolásra is használni őket. 

Egyrészt a Zsolnay technika inspirált, a magas tűzű edényégetéssel, másrészt a mohácsi fekete kerámiák régi, nagy munkaigényű eljárása, amiből dísztárgyak helyett használati tárgyakat tudtam előállítani. A rendszerváltás körüli tömegtermelés idején is magas minőségben, kézzel készítettem a kályhacsempéket, és már akkor elkezdtem nagy méretű, kültéri edényeket formázni, amit akkoriban nem sokan csináltak. 

Szinte véletlenül, egy pálinkával teli, összetört üvegballon miatt kezdtem azon gondolkodni, hogy miben lehetne biztonságosabban tárolni folyadékokat, az amfóra pedig tökéletes volt erre a célra. A borász testvéreim is meglepődtek, hogy mennyire más az íze az ebben tárolt pálinkának, és ez inspirált arra, hogy nagyobb méretű, borkészítésnek is alkalmas kőedények előállításába kezdjek. Komoly termékfejlesztés, és folyamatos tanulás van amögött, hogy ma már egyre több borász keresi ezeket az amfórákat.