Amforatörténelem
A borkészítéssel egyidős a kihívás: megtalálni az erjesztéshez, érleléshez szükséges legmegfelelőbb edényt, valamint azt, hogy egyik helyről a másikra miben szállítsák a bort.
Az edénynek a következő szempontoknak kellett a kezdetektől megfelelnie:
- minél nagyobb biztonsággal el kellett zárnia a bort az oxigéntől;
- elég tartósnak, biztonságosnak kellett lennie úgy, hogy közben szállítható is legyen;
- a legtöbb esetben nyithatónak és zárhatónak kellett lennie.
Több mint 7000 évvel ezelőtt Grúziában a kvevri nevű agyagedényekben erjesztettek és érleltek bort, amit sokszor méhviasszal is kezeltek. A méretük miatt kevéssé valószínű, hogy szállítottak volna bennük bort, sőt a hűtés érdekében a földbe ásták az edényeket.
Az ókori görög és római civilizációk standard szállítóedénye viszont már az agyagból készült amfora volt, ebben szállították és tárolták a bort és az olívaolajat is. A Rómában található Testaccio hegy kb. 53 millió törött amforából „épült fel”.
A keltákat tartják a fahordók feltalálóinak, ami gyorsan leváltotta a világ legtöbb borvidékén amforákat, a 3. századra gyakorlatilag teljesen eltűntek az agyagedények, a kisebb súly és a strapabíróság fontosabb szempontok voltak akkoriban.