Amforatörténelem

A borkészítéssel egyidős a kihívás: megtalálni az erjesztéshez, érleléshez szükséges legmegfelelőbb edényt, valamint azt, hogy egyik helyről a másikra miben szállítsák a bort.

Az edénynek a következő szempontoknak kellett a kezdetektől megfelelnie:

  • minél nagyobb biztonsággal el kellett zárnia a bort az oxigéntől;
  • elég tartósnak, biztonságosnak kellett lennie úgy, hogy közben szállítható is legyen;
  • a legtöbb esetben nyithatónak és zárhatónak kellett lennie.

Több mint 7000 évvel ezelőtt Grúziában a kvevri nevű agyagedényekben erjesztettek és érleltek bort, amit sokszor méhviasszal is kezeltek. A méretük miatt kevéssé valószínű, hogy szállítottak volna bennük bort, sőt a hűtés érdekében a földbe ásták az edényeket.

Az ókori görög és római civilizációk standard szállítóedénye viszont már az agyagból készült amfora volt, ebben szállították és tárolták a bort és az olívaolajat is. A Rómában található Testaccio hegy kb. 53 millió törött amforából „épült fel”.

A keltákat tartják a fahordók feltalálóinak, ami gyorsan leváltotta a világ legtöbb borvidékén amforákat, a 3. századra gyakorlatilag teljesen eltűntek az agyagedények, a kisebb súly és a strapabíróság fontosabb szempontok voltak akkoriban.